Újdonság!
Saját készítésű termékek

Special Yoga Hungary

Jógával a fogyatékos gyermekek és
felnőttek természetes fejlődéséért

Bevallom nem hittem abban, hogy egy 5 éves kisfiút magával ragadhatja egy számomra is statikus mozgásforma. A pontos okát ma sem tudom, inkább érzéseim vannak arról, amikor Nikolettát láttam foglalkozni a fiammal. Meggyőződésem, hogy a szakértelmen kívül sok múlik azon, hogy a felnőtt és a gyermek között milyen érzelmi kapcsolat alakul ki. Véleményem szerint Nikoletta a sikerét annak köszönheti, hogy jó érzékkel, türelemmel és persze szeretettel közeledik a gyermekekhez. További sok sikert neki. T. László, Budapest, 5 éves kisfiú édesapja

4 éves kisfiú unokámmal Nikoletta foglalkozik. Volt szerencsém észrevétlenül bepillantani egy mantra gyakorlatba. Egymással szemben ültek, közel egymáshoz a szobában. Érezhető volt a szeretet, nyugalom, ahogy együtt koncentrálva egyszerre énekeltek, tapsoltak hol halkabban, hol hangosabban. Teljes összhangban voltak. Szemük pillantásával irányították egymást. Erre nincs jobb szó CSODÁLATOS! Nikoletta kedvességével, türelmével, szaktudásával egy szoros kapcsolat alakult ki gyerek és felnőtt között. Nagyon boldogok vagyunk, hogy rátaláltunk. Kis unokám már alig várja azokat a napokat, amikor jógázhatnak és persze énekelhetnek. Munkájához sok sikert kívánunk! K. Lászlóné, Budapest, 4 éves kisfiú nagymamája